Nehezen tudnám jellemezni, hogy jelenleg hol tart a magyar gazdaság. Nemigen látom, hogy vajon merre tart, mi lesz 10-20 év múlva. A gazdasági válságnak is "köszönhetően" az utóbbi években rengetek kis és közepes vállalkozás ment tönkre, és sok nagy cég is kivonult az országból, melynek következtében sok sok munkahely szűnt meg. Magyarországban rengeteg potencia rejlik. Nem egy, és nem is két gazdasági ág van, melyek húzóágazatokká válhatnának.
Magyarországon a két legnagyobb probléma gazdaságilag a munkanélküliség és fizetések mértéke. A munkanélküliség részben a gazdasági válságnak is köszönhetően de növekedett, igaz az utóbbi időben a közmunka programmal valamelyest csökkent a munkanélküliek aránya.
A fizetések mértéke aránytalan. A minimálbér nevetségesen alacsony itthon - az árakhoz viszonyítva-, viszont a felsőbb pozíciókban majdhogynem Nyugat Európai mértékű fizetések vannak. Ehhez gyorsan megjegyezném, hogy sajnos nem olyan egyszerű a fizetések rendezése. Sok cég, vállalat azért jött/jön Magyarországra, mivel itt olcsóbb munkaerőhöz tud jutni, így a kiadásait tudja csökkenteni.
Mind a munkanélküliség, mind a fizetések aránytalanságának a következménye, hogy nagyon alacsony itthon az emberek diszkrecionális jövedelem. (Diszkrecionális jövedelem az önjövedelemből a létfenntartásra fordított összegen felüli jövedelemrész, mely összeg felhasználásáról az egyén szabadon dönthet.). Mennél nagyobb a diszkrecionális jövedelem, annál több pénz forog vissza a gazdaságban - ezáltal növekedik a kereslet, melynek következtében a kínálatot is próbálják a kereslethez igazítani, ezáltal munkahelyek teremtődnek, újabb emberek rendelkeznek jövedelemmel (diszkrecionális jövedelemmel) és sorolhatnám tovább. Hogy igazoljam eme állításomat, leginkább az 1929-33 közötti nagy világválságot tudnám felhozni. Mint ismeretes, Franklin D. Roosevelt (USA akkori elnöke) 1933-ban bevezette az új gazdasági-társadalmi irányvonalat, a New Dealt (új irányvonal). A rendelkezés lényege, abban rejlett, hogy az állam nagymértékű beavatkozást vállalt a gazdaság helyreállításában, újjáéledésében. Építkezések egész hada kezdődött állami pénzekből (főként az úthálózatot fejlesztették), mellyel munkát teremtettek az emberek egy nagy részének, és ezáltal fizetéshez juttatva őket, melyet visszaforgattak a gazdaságba és ezáltal újabb munkahelyeket teremtettek.
Mint ahogy említettem, Magyarországon megvan a lehetőség az előrelépésre és a gazdaság felélénkítéséhez. Több gazdasági ág van, melyekre, hogy ha kellő támogatás kap - melyhez egy kidolgozott terv is társul- felvirágoztathatja hazánkat. Ezek a gazdasági ágazatok: finom elektronika, mikro elektronika, turizmus, mezőgazdaság, oktatás.
Finom elektronika/mikro elektronika:
Tökéletes példának tartom Japánt magam előtt. Minimális nyersanyaggal rendelkeznek és ennek megfelelően alakították ki a gazdaságukat is. Kevés nyersanyagot igénylő ágazatokra koncentráltak, ilyenek az elektronikai termékek is.
Magyarországon hasonlót könnyen el tudnék képzelni. Hazánk sem bővelkedik nyersanyagokból, ellenben rengeteg tehetséges feltalálónk van. Sajnos valamiért itthon sosem voltak támogatva ezen feltalálok, tudósok, így többségében külföldön szabadalmaztatták találmányaikat és hoztak bevételt az ottani államnak. Fontosnak tartom, hogy támogatást nyerjenek ezen elmék, találmányok, hiszen egyrészt a magyar ipar is nyerhetne, másrészt az ország is elismerésben részesülhetne (pozitív imázs növekedése).
Hátránya ennek az iparágnak, a magas költségek. Hazánkban minden az elejéről kéne kezdeni/felépíteni, melynek anyagi vonzatai igen magasak, és hosszabb távú nyereséget garantálnak inkább.